A tégla az emberiség egyik legrégibb
kísérője. Jelenlegi ismereteink szerint a téglát kb. 9000 év óta használjuk.
A kezdeti időkben napon szárított agyagtéglát használt az ember,
később, a fazekasság fejlődésével rájött, hogy jobb minőséget kap,
ha kiégeti, nem pedig szárítja. A téglát használta alapnak, falnak, néha
vakolta, néha nem. Használta önmagában, használta más anyagokkal,
főleg kővel együtt. Összeerősítésül használt aszfaltot, agyaghabarcsot,
meszes habarcsot stb. Meg kell azonban mondani, hogy a mai értelemben
vett szabványosítás évezredekig ismeretlen volt. Az ekkor használt
téglák korántsem voltak a mai téglákkal azonosak. Az ős-tégla őse
valószínűleg az agyaggömböc lehetett, amit a fészekrakó madaraktól
leshetett el az építkezni szándékozó ember. Később a gömböcök alakja
módosult, laposabb és hosszabb lett, inkább egy szivarhoz, vagy
a mai vekni kenyérhez lett hasonló. Milyen érdekes gondolati összefüggés
fedezhető fel a kenyér és a tégla között. A kenyér az életbenmaradáshoz
szükséges alapvető élelmiszer, a téglából, vagy ahhoz hasonló építőanyagból,
pedig a védelmet nyújtó ház, menedék készült. Mindkettő az életben
maradást szolgálta akkoriban. Talán ezért az akaratlan hasonlóság
? Mint említettem, nem lévén ekkor még összevont szemöldökű, szigorú
szabvány, őskori építkezőnk, gyakorlatias ember lévén, a saját kezéhez,
tenyeréhez igazította a méreteket. A tégla alakja és mérete változatos
volt, ismert az úgynevezett göngyölt tégla más néven plankonvex
tégla, a szíj tégla, a bélyeges tégla stb. A plankonvex tégla teljesen
egyedülálló alakzat, az ó sumér korban használt formula. Lényege,
hogy az alapanyagot felgöngyölték, majd méretre vágták ( kicsit
a beiglihez hasonlított), kissé meglapították, ne legyen kör keresztmetszetű,
és az így nyert négyzet alakot szárították, illetve építették be
száradás után. Ennek az anyagnak, elemnek a mérete 30 x 30 x 8 cm
körül volt. Ma már nem gyártják. Vagy például a szíjtégla. Rendkívül
keskeny és hosszú, sokáig nem volt használatban de mint érdekesség,
feltétlenül megemlítendő. Ma ezt sem gyártják már. Jellemző, milyen
nagy becsben tartották a téglát, hogy az uralkodók lenyomatos bélyegével
látták el. ( Az Öbölháború idején, míg történtek a bombázások, a
történeti emlékek újjáépítése zavartalanul folyt, minden második
téglába belenyomva a bombázott vezető nevét.) A kínai Nagy Fal egy
szakasza is téglából épült. Ma már ezek a régi téglák komoly értéket
képviselnek a gyűjtők körében. Az építők dolgát megkönnyítendő,
feltalálták az idomtéglákat. Ezek az építőelemek kiválóan alkalmasak
voltak falsarkok kialakítására, vagy oszlopok falazására.
A későbbi korok felfedezték, pontosabban továbbfejlesztették a téglagyártás
folyamatában rejlő szervezési lehetőségeket. Méretkoordináltak.
Na nem kell megijedni, nem nagyon, csak kicsit, csak éppen annyit
amennyi a tégla, mint építőanyag életbetartásához szükséges volt.
Kellett is, mert nem nagyon volt más hasonlóan olcsó, tartós, szilárd
anyag. Azonfelül vályogból, vert falból nem lehetett emeletes épületeket
húzni. A polgárosodás, városiasodás pedig megkívánta ezeket. Így
tehát muszáj volt a téglát fejleszteni.
Hazánkban az 1700-as évek környékén létesült az első téglagyár.
A rómaiak Magyarország területén kifejtett tevékenységéről nem beszélek.
Részint mert az akkor még nem volt Magyarország, részint meg, hogy
a rómaiak amerre jártak, légióik téglaégető kemencéket is vittek
magukkal, semmit sem bízva a véletlenre. Azt feltétlen el kell mondani,
ezek igen jó minőségű (fagyálló !) téglák voltak. Mint említettem,
az idők folyamán igen sok méretváltozata alakult ki a téglának,
ezek száma jócskán meghaladja a százat. A logika azonban mindegyikben
egy volt, mégpedig az, hogy méretben illeszkedjenek egymáshoz, és
a téglával dolgozó ember kezében elférjenek, illetve, hogy a kőműves
kalapáccsal levágott tégladarabokból elkészíthetők legyenek a falsarkok,
falvégek stb. Az inasiskolákban, ahol a mesterség fortélyait tanították,
keményen belevésték a leendő kőműves fejébe a szabályokat és a szabályok
betartását is. Ennek meg is lett az eredménye.
A múlt század második felétől e század 20-as, 30-as évekig volt
használatban az úgynevezett nagyméretű tégla. E nagyméretű tégla
(6,5 x 14 x 29 cm) méretei egymáshoz arányosítva voltak, 1:2:4 arányban.
De ettől eltérően is meg lehetett állapítani a tégla méretét, meg
is állapították. Mégpedig 6,5 x 12 x 25 cm méretben. Látszólag nem
sok az eltérés, ha jobban odafigyelünk azonban már más a helyzet.
A kisméretű tégla térfogata 1950 cm3, a nagyméretűé 2639 cm3. Ez
azt jelenti, hogy a kisméretű (km.) tégla térfogata kb. 74 %-a a
nagyméretűének, ennélfogva a súlya is ilyen arányban kevesebb. Ezáltal
csökken a falvastagság, csökken az épületsúly, termelékenyebbé válik
a munka stb.
Azonban az élet itt sem állt meg, az energiaárak növekedésének hatására
az épületekhez előírt hőtechnika egyre szigorúbb lett. Ezzel a szigorúsággal
egyidejűleg a km. tégla sorsa is megpecsételődött, számtalan előnye
dacára. Mert voltak előnyei is. Viszonylag könnyen, kis veszteséggel
lehetett szállítani, nemcsak a profi, de az amatőr munkát is jól
tűrte, vagy egy másik igen nagy előnye, hogy bontás után ismét be
lehetett falazni, gyakorlatilag az újjal egyenértékű minőségben.
Azt hiszem nem véletlen, hogy eme nagy szigorítások ellenére is
az építészek szinte meghatóan ragaszkodnak a téglához. Mindenféle
agyafúrt ötletük támadt a tégla feltámasztására, bonyolult rögzítési
módokat találtak ki arra, hogyan lehetne mondjuk a teherhordó mag
elé egy 8-10 cm vastag szálas vagy más hőszigetelő anyagot felerősíteni,
majd ez elé a téglaburkolatot. Hiányzik a tégla ősi, finom hézagrajzolata,
árnyékhatása, az egyes darabok kissé eltérő színének esztétikai
játéka.
Az energetikai probléma azonban nagy úr. Fejleszteni kellett. Ezen
fejlesztéseknek egyik lépcsője volt a sok lyukú ikersejt tégla.
Ez annyiban tért el gyökeresen a korábbi km. téglától, hogy a magassága
amannak kétszerese, azaz 14 cm volt. És még egy jelentős eltérés,
hogy míg a korabeli km. tégla általában tömör volt, az ikersejt
téglában függőleges irányban lyukakat képeztek ki, miáltal részint
könnyebb lett, részint javult a hőszigetelő-képessége.
Az előbb arról beszéltünk, hogy a tégla méretének csökkentésével
növekedett a falazás gazdaságossága. Most pedig éppen ennek az ellenkezőjéről
kell írni, a tégla magassági méretének duplájára növelésével bérmegtakarítás
keletkezett. Megtakarítás keletkezett még ott is, hogy a magassági
méretkülönbség miatt elmaradt minden második sorban a vízszintes
habarcsterítés, nyilván kevesebb anyag kellett és kevesebb vizet
is kellett a falba építkezéskor bevinni. Az újabb gond azonban jelentkezett,
mégpedig most abban a formában, hogy a korábbi finom tégla-hézagrajzolatra
jól tapadt a habarcs, a megnövelt tégla oldalfelületre meg nem annyira.
Tehát be kellett rovátkolni a tégla oldalát. Ugyanakkor az is köztudott,
hogy a lyukacsos tégla könnyebben törik, és mivel a letört darab
gyakorlatilag semmire nem használható, nagyobb lett a selejt. A
lyukacsos téglák felhasználhatóságának más korlátai is vannak, hogy
csak az alapozáshoz és a kéményépítéshez való alkalmatlanságot említsem.
(A fejlesztés fedőnevű folyamat néha olyan zsákutcákba torkollott
be, s a fejlesztés eredménye annyira bonyolult lett, hogy komolyan
felvetődött a kérdés: vajon nincs-e máris jóval több energia belefektetve
az egészbe, mint amennyit majd megtakarítunk ?)
A tégla története persze még nem ért véget. Amit
még feltétlenül, ha csak röviden is, de meg kell említeni, ikersejt
tégla után még nagyon sok minden következett, a magasított tégla,
a B 25-ös tégla vagy az igen közismert B 30-as tégla. (Csak érdekességként
: 1974-ben egy német feltaláló feltalálta az 50 %-ban trágyából
készült falazóelemet. Égetéskor távoztak a káros baktériumok stb.
További sorsa ismeretlen, pedig alapanyag gondok nemigen merültek
fel.) Fel kell azonban figyelni a szóhasználatra. A későbbiekben
már egyre inkább előtérbe került a falazóelem, falazóblokk kifejezés.
Ezek már nem a klasszikus értelemben vett téglák, csak anyaguk hasonlít
ahhoz. Egészen más méretűek , bár némi halvány visszautalás található,
ezek az elemek egy más korszak termékei. Vázkerámiának is nevezik
ezeket a gyártmányokat. Egyre inkább rendszert alkotnak, már nemcsak
a fal, hanem a födém is ebből az úgynevezett vázkerámiából készül,
beleértve például az áthidalókat is.